HTML

Nagyi ott ült unokája Emese ágya mellett.Este volt és a kislány nyűgösen forgolódott alvás helyett.

- Kis Emesém nehezen jön álom a szemedre, elhívok egy  álompillangót jó?-mondta  nagyi.

-Milyenek az álompillangók? - kérdezte Emese.

- Szép szines szárnyuk van, amit álomhimport hordoznak és abból szórnak a gyerekek szemére egy kicsit, hogy szépet álmodjanak. A jó gyerekhez jönnek el a szines szárnyú álompillangók, a rossz gyerekhez akik szófogadatlanok voltak, verekedtek, bántottak valakit a lidércpillangók mennek és az ő álomporuktól a rossz kisgyerek álmában átéli azt, hogy milyen rosszat tett , és felébredve talán nem fog többet rosszalkodni.

- Hol laknak az álompillangók és hogy jönnek be ide?

- Az álompillangók országa messze a csillagok között van.Királynőjük Titánia  és egy mindent látó tükörből látja ,hogy merre kell repülniük a gyerekekhez az álompillangóknak. Ők láthatalanul repülnek be a falakon, ablaküvegeken át és a gyerekek csak álmukban láthatják őket.Érzik hogy lassan elnehezülnek a szempilláik és álomba merülnek.

- Én se láthatom meg őket?-kérdezte Emese egy kicsit csalódottan

-Hát nem tudom, megpróbálom megidézni és láthatóvá tenni a te kis álompillangódat - mondta nagyi és dúdolni kezdett;

Búj búj zöld ág, Emese vár te rád,mutasd magad kis pillangó röpp ide, röpp oda zabszalma

És láss csodát egy kis szivárványos szárnyú pillangó jelent meg  Leült nagyi kezére és kis ciperke hangon mondta:

images-1.jpeg

-Jaj miért idéztél meg , most hogy látnak bántani fognak! 

- Ne félj nem fog itt bántani senki sem Ő az unokám Emese és szeretném ha megismerné az álompillangók országát.Te ki vagy és hogy hívnak? -kérdezte nagyi.

-Mesike vagyok Emese álompillangója.A nevünk is hasonló azért küldött engem ide a királynő. Talán megismerhetné Emese az álomzenét is.Azzal megrázta kis csápjait és halk muzsika zendült a légben. 

Szép csillagos az éj elcsendesült a rét ezüstös fényét hinti rád a holdsugár,már fújdogál a szél, egy tücsök hangja kél, lágy puha fészkén elszunnyad a kismadár.Bérceken túl, a völgyben lenn ,a fényes napkorong is elpihen.Hát aludj kedvesem, álmodj csak csendesen , a tó tükrén, az erdő mélyén csend honol.

https://www.youtube.com/watch?v=4uk0RMQIjd8&feature=youtube_gdata_player

A szép csillagok között van az álompillangók országa- mondta Mesike- Akarod látni Emese?-Emese boldogan igent mondott.

Az álompillangó Emese feje fölé repült. 

-Hunyd be a szemedet, szórok rá egy kicsit a varázshimporomból.

Emese engedelmesen becsukta a szemét. Mesike óvatosan megrázta szivárványos szárnyát, amelyről apró fényes szemcsék hulltak le Emese szemhéjára.Emese úgy érezte, hogy nagyon könnyű lett a teste, mintha levegőben repülne. Mesike odanyújtotta lábacskáját és huss , már röpültek is mind a ketten.Az ablak engedelmesen átengedte őket és már kinn voltak és a fénylő csillagok felé szálltak.Emese körül nézett, nagyon aprónak látta a házukat és az utcát ahol laktak.Mesikére nézett és megkérdezte:

-Nem fogok leesni?

-Ne félj az álomvilágban vigyázok rád, ahogy a nagymamádra is vigyázott annak idején az álompillangója.

-Nagyi is volt gyerek?És volt álompillangója?-csodálkozott Emese.

-Bizony volt.Mégpedig Titánia ,a királynőnk.Ő tanította meg nagyit az álompillangót idéző versikére. De már lassan meg is érkezünk az álompillangók országába.-mondta Mesike.

Egy fénylő csillag gomolyag felé tartottak.Ahogy közeledtek kibontakozott egy csillagos koronájú fa.-Ő az Álomőr, az álompillangók országának határőre. Rosszindulatú idegen közeledik megrázza csillagos koronáját és a sok fénylő csillag elfújja más irányba az idegent.De ha barát érkezik , akkor szétnyitja ágait és beengedi a vendéget.-magyarázta Mesike.

álomőrPicsArt_1388881602416.jpg

Közben megérkeztek az Álomőr fa ágai csillagos utat nyitottak nekik. Ahogy átértek egy hatalmas harangvirág erdőbe találták magukat.

-A harangvirág fák virágaiból nyerjük a szárnyainkat borító varázshimport.- magyarázta Emesének a kis álompillangó.

Éppen egy sárgás szárnyú álomlepke repült az egyik virág alá.A virág megrázta szirmait, halk csengettyű szó hallatszott és kis fényes porszemcsék hulltak a szárnyakra.

-Hello Mesike, kivel jöttél?-szól hozzájuk a sárgás szárnyú lepke.

-Te  vagy az Röpcsi?Már vissza is érkeztél?Mi most jöttünk Emesével, akinek az álompillangója vagyok.

-Hát kicsit lassan jöttetek, mert már mindjárt hajnalodik.-mondta Röpcsi.

-Jaj tényleg.Vissza kell érni Emesének az ágyacskájába. Most mi lesz?-riadozott Mesike.

- Majd az Álomőr fa segít-mondta Röpcsi. Azzal az Álomőrfához fordult:

-Légy szíves röpítsd vissza őket Emese ágyikójába.- Az Álomőrfa csillagos koronája sziporkázni kezdett és Emese érezte, hogy repül vissza és a következő percben már otthon is volt. Kinyitotta a szemét, a nap besütött az ablakon.Körül nézett és az ágyában volt otthon.Lemászott az ágyról és átszaladt a szomszéd szobába nagyihoz:

-Nagymama, az álompillangók országában voltam az éjjel. Este újból elmegyek majd oda jó? 

Címkék: nagymamamese mesike első meséje mesék emesének

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagymamamese.blog.hu/api/trackback/id/tr675732038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása