Búboci elkéredzkedett anyukájától Múmocitól és az istállóból kisétált a napsütötte rétre. Vidáman legelészett a friss fűből, meg a virágokból, mint a százszorszép és sárga pipitér.Ahogy legelészett, ugrándozott a réten , észre se vette.hogy egyre távolabb került a tanyától ,ahol élt.
Közelbe volt az erdő és Búboci legelészés és lepke kergetés közben betévedt az erdőbe és egyre beljebb került.Ahogy körül nézett nem látta a rét ismerős bokrait, hanem magas fákat körös-körül.Nagyon megijedt, mi lesz most vele, hogy kerül haza. Szegény Búboci sirdogálni kezdett:
- Jaj brühühű, bú bú eltévedtem, mi lesz velem !Bú bú boci szomorú...! -ahogy sirdogált egyszercsak egy vékony hangocskát hallott.
- Hát te kis boci miért sírsz?
Búboci körülnézett ,de nem látott senkit sem. Lépett egyet.
-Jaj vigyázz, nézz a lábad elé,mert rám taposol,.
Búboci lenézett a lába elé.Hát egy hegyes orrú szürke tüskés valakit látott a fűben.
-Te kivagy ?--kérdezte kiváncsian, mert még soha sem látott ilyen jószágot.
-Én Süni vagyok a sündisznó. És téged hogy hivnak? Miért sírsz?
-Én Búboci vagyok, kis boci és a tanyán lakom mamámmal, Múmocival, és azért sírok, mert a réten szaladgáltam,és betévedtem ide, és nem találok haza.
- Ez itt az erdő és mellette van a rét.Gyere utánnam, majd én kivezetlek innen. - azzal a sündisznó apró lábacskáin elindult, majd ,láss csodát - összegömbölyödött és tüskés labdaként gurult Búboci előtt. Hamaron kiértek az erdőből a rétre. Amint Búboci meglátta azismerős bokrokat boldogan mondta:
- Bú bú boci nem szomorú, hanem vidám .- megköszönte Sünikének ,hogy segített neki hazatalálni.
Majd egyenesen haza szaladt Múmocihoz a mamájához, aki a tőgyéből finom tejecskével megszoptatta a kis csavargó bocikáját.Búboci boldogan bújt mamájához és megfogadta, hogy máskor nem szaladgál olyan messzire a réten.
